Forrás: picryl.com
Nagyon úgy tűnik, hogy azok a társadalmi szereplők, amelyektől az elmúlt évtizedekben azt vártuk, hogy a Nagy Ökológiai Fordulat zászlóshajóivá válnak, képtelenek betölteni ezt a szerepet. És ha ez eddig így volt, nem sok alapunk van arra, hogy azt reméljük, ezután minden másképp történik majd.
Melyek is ezek a társadalmi szereplők? Egyrészt a vállalatok. Közvetlenül ők felelősek a környezeti problémák egy jelentős részéért, emiatt viszont elvileg rengeteget tehetnének a változásért is – ebből a szempontból tehát logikus volna (főként) tőlük várni azt. A cégek önszabályozására azonban kevés remény mutatkozik. Ha csupán egy-egy vállalat él az ökológiai önszabályozás eszközével, rövid távon hátrányokat szenved, a piaci versenyben lemaradva könnyen tönkre is mehet, miközben önkorlátozása csak csekély mértékben enyhíti az ökológiai válságot. A cégek globális méretű, kölcsönös együttműködésre épülő ökológiai önszabályozása ugyan elvileg megoldást jelenthetne, ám nem igazán látszanak az alkalmas keretek egy ilyesféle cselekvéshez. Mint ahogy ahhoz sem, hogy az államok egymással együttműködve regulázzák meg elsősorban a multi- és transznacionális vállalatokat.
Másrészt a pártoktól, illetve a kormányzatoktól sem várhatunk sokat, legalábbis a jelenlegi politikai rendszerben. Újraválasztásuk érdekében ugyanis kénytelenek elsősorban rövid távú szempontokat szem előtt tartani, miközben az ökológiai válság enyhítése nemegyszer népszerűtlen intézkedéseket kívánna. Továbbá egy tömegdemokráciában a hatalomra jutáshoz rendszerint rengeteg pénz kell: tömegeket meggyőző, hatékony kampányt csak így lehet folytatni, többek között pártközeli médiumokra, illetve a teljes országot lefedő pártszervezetekre van szükség. Ennyi pénzt viszont döntően csak a gazdaság nagy hatalmú szereplőitől kaphat egy párt. Pontosan azoktól, akik fő haszonélvezőként a legkevésbé érdekeltek a status quo megváltoztatásában.
A legígéretesebb „hagyományos” szereplők talán a civil szervezetek, hiszen rendszerint a közjót és a hosszabb távú szempontokat hangsúlyozzák. Ám esetükben leginkább az a probléma, hogy nagyon ritkán gondolkodnak átfogó társadalmi víziókban, sokkal inkább egy-egy részprobléma megoldására fókuszáló projekteket vagy akciókat szerveznek, illetve gyakran egy-egy részterületre szakosodnak.
Végül sokan az egyének felvilágosulásában látják a megoldást. Ám itt is fölmerül az a probléma, hogy a jelenlegi atomizált társadalmak egymástól meglehetősen elszigetelt tagjai rendszerint nem fognak számukra rövid távon gyakran hátrányos cselekedeteket vállalni, ha nincs garancia arra, hogy a többiek bármin is változtassanak. Nem beszélve arról, hogy számos kívánatos változtatás az ökológiai fenntarthatóság irányába nem egyéni, hanem kollektív döntéseket és cselekvést feltételez.
A fentiek alapján az látszik, hogy a jelenlegi szereplők, noha fontosak lehetnek az ökológiailag fenntartható társadalmak kialakításához, önmagukban aligha elegendők. Mindebből következően új társadalmi szereplőkre is szükség van a Nagy Ökológiai Fordulathoz. Ha a vállalatokra és a kormányzatokra csak kevéssé számíthatunk (hiszen gyakrabban a probléma részei, mint a megoldásé), a civil szervezetek túlspecializáltak, az egyének pedig önmagukban túl gyengék, vajon mi lenne akkor, ha az ökológiailag elkötelezett egyének összefognának egymással, de formális civil szervezetek helyett inkább egy új gondolkodásmód, illetve egy új társadalmi berendezkedés megvalósítását célul kitűző (kis)közösségeket alkotnának? A társadalmi atomizáció meghaladása jelentené az egyik legfontosabb kiutat az ökológiai válságból!
Teremtésvédő céljaikat a közösségek három szinten igyekezhetnek megvalósítani. Egyrészt a közösség szintjén. Sok ökologikus közösségi életmód-alternatíva létezik, ilyen például a használati tárgyak (autó, szerszámok, könyvek) megosztása a tagok között, vagy akár a közös mezőgazdálkodás. Másrészt ott az egyén, illetve a háztartások szintje. A közösség tagjai segíthetik egymást egyéni életük, illetve háztartásuk környezetkímélőbbé tételében. Például információkat, tapasztalatokat cserélhetnek környezetkímélő megoldásokról vagy környezetkímélő viselkedési normákat tartathatnak be egymással. E normák megszilárdulása közösségben egyszerűbb, mint egyénileg. Harmadrészt a település szintjén is lehetőség nyílik a cselekvésre. A közösség politikai aktivitást is folytathat (a szó klasszikus, tehát elsősorban nem pártpolitikai értelmében): igyekezhet részt venni a település – esetleg településrész vagy járás – közügyeiről folytatott párbeszédben, vitában és döntéshozatalban. Ennek során megkísérelheti környezetkímélőbbé tenni a helyi önkormányzat(ok), illetve a helyben működő cégek tevékenységét (utóbbit akár abban az értelemben is, hogy maga a közösség indít vállalkozást), továbbá formálni a helyi emberek gondolkodásmódját és viselkedését.
Mindazok, akiknek már van közösségük, mellyel elindulnának az ökologikus kisközösséggé válás útján, s azok is akik most vágnának bele, hogy közösséget szervezzenek, haszonnal böngészhetik a kiutak.hu portál közösségekre szabott tippjeit.
(Takács-Sánta András)
