Forrás: pixabay.com
A probléma
A bűnbeeséstől fogva kíséri az emberiség életét a szeretetnek, a közösségnek ellene mondó bűn. Ezt még Jézus Krisztus megváltó műve sem söpörte ki a világból, nehogy eltiporja szabadságunkat. Az ember szíve és élete továbbra is csatatér. Azok a különös, és nagy horderejű változások, amelyek az első nagy civilizációk megszerveződésével indultak meg, ma is zajlanak. Bár Istent nevezzük a történelem urának, ezt az uralmát – kockázatvállaló szeretettel – nem tőlünk függetlenül gyakorolja. Nyomot hagyunk egymáson és a világon, s nem mindegy, milyeneket. Nyomaink valamiképpen talán az Új Ég és Új Föld képén is rajta lesznek, ahogy a feltámadt Krisztus is magán viseli a szegek nyomát.
Az ősközösségi ember elhagyva ősi társadalmi létmódjait civilizációépítésbe kezdett – pár ezer év alatt bámulatos és olykor rémületes eredményekkel. Ma is „civilizált” létmódban élünk. És ma sem mindegy, sőt talán még fokozottabb a tétje annak, hogy hogyan alakítjuk mindennapos életvitelünkkel a világot, illetve mit őrzünk meg és mit hagyunk el Istentől kapott örökségünkből, melynek része az is, aminek (mint anyagi rendszernek) részei vagyunk, és az is, hogy mi (mint élő teremtmények) milyenek vagyunk. Ahogy például az utóbbi időkben a globalizált világ fogyasztói társadalmainak ezer lehetőséget felcsillantó, személytelen nyüzsgése mindinkább kiteljesedett, ezzel párhuzamosan hagyományosan még létezett közösségeink egyre kisebbre zsugorodtak, majd – ahogy Csányi Vilmos etológus professzor sok írásában megjegyzi – mára egyetlen egy főre redukálódtak. A modern társadalmak a klasszikus jellemzők alapján nézve egyszemélyes közösségek halmazai. Ezek között az egyszemélyes csoportok közt az ember csoportközi magatartása kezd el működni: a gyanakvás, a racionális egyezkedés taktikái, a csoportérdek uralma. Az embercsoportokon belül jellemző jóhiszeműség, nagyvonalúság, együttműködés, a hűség pedig már jóformán csak önmagunkhoz kapcsol minket. A szűk család mint közösségi forma még valahogy tartja magát, de egyre több esik szét „atomjaira” ezekből is. Amellett, hogy a globalizálódó atomizáció elemi szinten mond ellent Isten eredeti tervének a teremtésről mint egyetemes közösségről, több szempontból is roppant veszélyes:
- C. S. Lewis több művében azonosítja a végleg csak önmagával közösségben maradó ember állapotát: ez a kárhozat állapota. Hiszen az üdvösség személyközi kapcsolat Istennel, aki maga is közösség. Mi lesz azzal, aki belecsontosodik az egyszemélyes csoportlétbe? Hiszen már most az örök életünket éljük!
A keresztények talán abba a gondolatba menekülnek, hogy ez a probléma őket kevésbé érinti. Nos, ez nem így van. Legtöbbünk életvitele ugyanis, mint majd még látni fogjuk, a legtöbb dologban zavarba ejtően megfelel az átlagnak.
- A világ távoli tájai közt sokasodnak a kapcsolatok. De ezek legtöbbször nem személyesek (hanem gazdaságiak, kereskedelmiek), így nem látjuk messze mutató döntéseink következményeit. Nincs előttem például a reggeli kávémhoz a kávébabot korábban leszüretelő munkás tekintete. Véletlenül sem kerülhet szemem elé az ember, miközben vásárlásommal kifizetődővé teszem (persze sok egyéb tényezővel együtt, de valóságosan) szülőföldje természeti erőforrásait tönkretevő, őt magát meg kizsigerelő munkakörülményeinek fenntartását.
Az arcok szem elől vesztésével személytelen mechanizmusok veszik át az irányítást, amelyekben egy távoli szereplő nem igazán különbözik számomra egy fogaskeréktől. Strukturális bűnök kelnek ki a távolságból és lustaságból fakadó tudatlanság, a közöny és a birtoklási vágy veszélyes elegyéből. Egészséges közösségi ösztöneinket a globális rendszerek kikapcsolták a folyamatokból. Fölöttünk is sok, minket is érintő kérdésben döntenek a megkérdezésünk, sőt tudtunk nélkül mások érdekeiből szövődő mechanizmusok.
Civilizációnknak sok értéke, megőrzésre érdemes kincse van. Az emberi közönyt lényegi alkatrészükként tartalmazó személytelen mechanizmusok világuralma azonban nem tartozik ezek közé.
- Az atomizáció természetesen tömegeket tesz rendszerűen elmagányosodottá, következésképp boldogtalanná, függővé, beteggé. Fiatalokat is. Talán erről vannak leginkább közvetlen Leszokunk a közösségi létről, társas mintáink leépülnek, így a visszatalálás is nehézzé válik.
Mégsem ilyen sötét azért a kép! Ferenc pápa írja a Laudato si’ enciklikában: „De nincs minden veszve, mert az emberek, akik képesek végletekig lealacsonyodni, képesek felemelkedni, újra a jót választani és megújulni is” (LS 205). Az emberi természetből fakadó, Isten adta hajlamok sürgetik visszatérésünket egy egészségesebb létbe. Sokan nem tudatosítják, hogy mit is keresnek valójában, és a lázas keresgélés talán csak meggyőző iránymutatásra vár, hogy egy irányba fordulva megváltoztassa azt, ami ma még rendíthetetlennek tűnik. És ez korántsem reménytelen. A koronavírus-járvány is megmutatta például, hogy ha valami megakasztja a bejáratottan pörgő világmechanizmust, az emberek felkapják fejüket, és így-úgy összefogva megoldásokat találnak olyasmire is, amiről korábban nem is álmodtunk. Ki hitte volna például 2019-ben, hogy 2020-ban közösségi tudásmegosztás nyomán tömegek kezdenek otthoni kovászkészítésbe és kenyérsütésbe, s fedezik fel az alkotás és önellátás ősi örömét ebben. Kulcsszó itt a „közösségi”. Az atomizáció ellentétpárja a közösségiség. Nem mellékesen Isten és Egyház alapvonása is ez. Egy irányba hívó jók ezek. A közösségiség minél teljesebb újraalkotása a biztató jövő útja, és ennek érdekében mindenki elkezdhet erőfeszítéseket tenni még ma.
Mit tegyünk?
- Mindenekelőtt ismerjük fel a problémát, nézzünk szembe mindezzel és mutassuk meg egymásnak is mindezt! A jó, a helyes hirdetése igen fontos dolog, amelyre tágabb összefüggésben maga Krisztus adott küldetést nekünk. (Ebben – az elszántság mellett – tartsuk azonban mindig szemmel a jó cserkész bölcsességét is, aki másokkal gyengéd, magával szemben szigorú.) Ápoljuk rokoni, baráti, közösségi kapcsolatainkat, méghozzá a kényelmesen túllépve! Szakítsunk időt, fordítsunk energiát
- Találkozzunk rendszeresen személyesen! (A közösségi médiának megvan a haszna, de a személyes találkozásokat nem pótolhatja.) [[https://tegyetek.teremtesvedelem.hu/konyv/receptek/hogyan-szolitsam-meg-a-kozossegemet-hogyan-epitsek-kozosseget/2023-januarra-varhato/]] – EZ A RECEPTCSOKOR MÉG NINCS MEGÍRVA, DE EGYSZER MEG KELLENE ÍRNI, ÉS AKKOR LINKELNI KELLENE IDE!
- Álljunk szóba és beszélgessünk egymással, alkalomadtán lakóhelyünk (egyelőre) idegen tagjaival is!
- Tudatos erőfeszítéssel igyekezzünk türelemmel elviselni közösségeinkben a számunkra nehézséget jelentő embertársainkat! (Az atomizált létmód egyik legnagyobb csábítása, hogy az utóbbi feladattól megkímél minket. Titokban azonban óriási árat hajt be rajtunk ezért.)
- Személytelen rendezvények (pl. tömegkoncert) helyett keressük inkább a valódi találkozásoknak teret engedő szórakozási formákat (pl. örömzene egy tábortűz körül)!
- Ne féljünk kezdeményezőként fellépni önképzőkör, bevásárlóközösség https://tegyetek.teremtesvedelem.hu/konyv/receptek/kozossegi-vasarlas/kozossegi-vasarlas/, imakör, hobbiklub, tárgymegosztó kör https://tegyetek.teremtesvedelem.hu/konyv/receptek/targymegosztas/kozos-megosztott-targyhasznalat/ stb. alakításában, és ne lankadjunk, ha ebben olykor kudarc ér minket!
- Művészetünkkel (ha adatott ilyen) gazdagítsuk közösségeink életét!
- Alapítsunk ökologikus kisközösséget (ld. hu), vagy egyházi közösségünknek adjunk ilyen arculatot is!
- Ne restelljünk szakszerű külső segítséget kérni közösségfejlesztéshez, konfliktuskezeléshez, a bizalom légkörének pszichológiai megalapozásához, közösségi életünk finomhangolásához!
(Tauber Tamás)
