Forrás: art.thewalters.org
Mindez nem kézenfekvő, sőt, erősen ellentmond megszokásainknak, évszázadok, évezredek alatt kialakult hagyományainknak (amelyek jók, ha az eredeti, igazi, Istentől teremtett harmóniát segítenek könnyebben megtalálni a következő nemzedéknek, ám rosszak is lehetnek, ha tévutakat rögzítenek a kultúrákban). Az ember pedig hajlamos jognak, járandóságnak, megkérdőjelezhetetlen szükségletnek felfogni a kényelemnek, életformának azt a szintjét, amelyet akkor talált a világban, amikor megszületett, értelme kinyílt. Márpedig az eddig elmondottak szükségessé teszik jó néhány ilyen alapvető(nek tartott) dolog megkérdőjelezését, bejáratott és érvényesnek tekintett gondolkodási, érvelési módok felülvizsgálatát is mélyebb, távlatosabb elvek, igazságok alapján. A hétköznapi ember ezért hajlamos inkább elutasítani ezeket, különösen, ha egyedül érzi magát egy ilyen gondolkodási megújulásban, ha nincsenek társai és támaszai.
Valóban: mindez megköveteli a folyamatos tájékozódást, tanulást, a saját magunkra és a világra történő reflektálást. Tájékozódnunk kell és „mindent megvizsgálni” (vö. 1Tessz 5,21). Ebben a folyamatban nemcsak a megszokott vallásos témák jelenthetnek feladatot a keresztény ember számára, hanem a kor kérdéseinek alapos vizsgálata is. Valódi keresztény feladat lehet megismerni a környezet állapotával és a fenntartható élettel kapcsolatos felismeréseket, és – megőrizve józanságunkat, ugyanakkor sajátos krisztusi lendületünket, radikalitásunkat is – alakítani magatartásunkon.
De ez a feladat nem lehet teljességgel idegen, ismeretlen Krisztus követőjének, aki már az evangéliumban, Jézus magatartásában is találkozhat ezzel a követelménnyel. Ő azt kéri tanítványaitól, hogy őt követve szálljanak szembe a kor megszokott, akár mégoly vallásos meggyőződéseivel, de saját magukkal is, és tekintsenek a világra és önmagukra mindig új szemmel: Isten szemével. A kereszténység tulajdonképpen kritikai életforma a szó eredeti jelentésében (krinó = ítélni): folytonosan az evangélium fényébe helyezve önmagunkat és a világot törekszünk megkülönböztetni a jót és a rosszat, a rosszat elutasítani és a jót választani. Valójában ez az alapmagatartás – mely állandó és felismerhető kellene, hogy legyen rajtunk és közöttünk – teszi az elkötelezett keresztény embert és közösséget különösen is alkalmassá arra, hogy élete válasz és remény lehessen az új kihívásokkal szembekerülő emberiség számára.
(Nobilis Márió)
