Forrás: Mark Salendu; www.flickr.com; CC BY-NC-SA
A közösség alapvető fontossága hívő oldalról tekintve is egyértelmű. Jézus célja nem egy új világvallás alapítása volt, hanem közösséget hozott létre tanítványaiból (és ez a közösség vált fokozatosan világméretűvé, és kezdte önmagát – meg mások is őt – önálló vallásnak tekinteni). Annak a megújult istenkapcsolatnak és a Szentháromság életére alapuló egymás közötti kapcsolatnak az érvényre juttatása, melyet ő hirdetett meg evangéliumként, leginkább ennek a közösségnek – mely az Egyház minden közösségében azóta is megszakítás nélkül folytatódik – életében, gyakorlatában vált és válik a világot formáló erővé. Az Egyház szavakba foglalt tanítása már ennek az életnek az értelmezéseként jelent meg, sőt az újszövetségi Szentírás is ezeknek a közösségeknek szól, és köreikben formálódott ki a Szentlélek sugallatára.
Az élet minden területén megélt közösségbe (a teológia szavával: communióba) beletartozik a Teremtő akaratának, küldetésének teljesítése is az ember által a teremtett világ felé. Így tehát azok a speciális célok, amelyeket ma a környezeti válsággal szembesülve az emberiségnek ki kell tűznie maga elé, és amelyeket helyi közösségekben tud a legeredményesebben megvalósítani – illetve maga a „közösségiség” – a krisztusi küldetéssel teljes mértékben harmonizáló célok, abba zökkenőmentesen beleilleszkednek. Ugyanakkor ez a harmónia igényli az evangélium, illetve a teljes kinyilatkoztatás „újraolvasását” az Egyház által a jelenkor problémáinak látószögéből, valamint helyi közösségeink ön-újraértelmezését, belefoglalva most már a Krisztustól adott korábbi szent célok mellett a szintén általa adott maiakat is.
Másfelől pedig az Egyház története – a helyi közösségek világot formáló erővé válása és ugyanakkor megmaradása alapvetően helyi fókuszú testvériségnek – igazolja is a fentebbi ökológiai gondolatmenetet arról, hogy ez a legeredményesebb, a teremtés rendjével leginkább összhangban álló emberi, társadalmi fejlődési modell.
(Nobilis Márió)
