1. Az Ég I/II.

„Alattad a föld.

Fölötted az ég.

Benned a létra.”

(Weöres Sándor)

 

Az ég, a föld, meg a létra: #

Átfogó kép Weöres Sándor nyomán.

Felhív, hogy tekintsünk rá az egész egységére, és vizsgáljuk a közeget, amiben élünk, magasabb nézőpontból, olyan átfogó képben, ami túlmutat világunkon. Fontos azonban, legyen egyúttal az anyagi világhoz szorosan kapcsolódó megközelítésünk is. A célunk egyértelmű kell legyen: elkerülni a két végletet.

• Egyfelől azt, hogy kizárólag földhözragadt módon, praktikákat próbáljunk alkalmazni, csupán „menedzseljük” a helyzetet, és abba az illúzióba ringassuk magunkat, hogy ezzel meg is tudjuk oldani a problémákat;
• másfelől elkerülve annak veszélyét is, hogy végletesen elméleti, vagy kizárólag spirituális hangot üssünk meg, és szép gondolatainknak ne legyen relevanciája a valóságban.

Helyes egyensúly #

A helyes egyensúly, ha a világ, amelyben élünk, valós terepe a nagyszerű gondolatok megvalósulásának.

Ha pedig tudunk hitünkkel nézni a világra, akkor gyakorlatba átültetett gondolataink szolgálják éltető kapcsolatunkat Isten és ember között, hiszen erre vagyunk hívva. A mi keresztény küldetésünk az általános jó szándék, jó érzés, vagy fennkölt gondolatok mellett méginkább szól az Istennel való bensőséges kapcsolatból táplálkozva az élet szolgálatára is.

Közösségeinkbe, saját életünkbe fogadjuk be az Ő gondoskodását, és alakuljunk az Ő irányítása szerint, hogy tisztuljunk lélekben és a testi valóságban is, mert e kettő egymástól nem is választható el, ezernyi szálon összefonódik. Meg tudjuk ugyan különböztetni ezt a két megközelítést: van értelme, létjogosultsága, hogy egyik és másik irányból is kifejtsük a dolgokat, de sose felejtsük el, hogy a kettő – az „ég” és a „föld” – valahol a mélyben egy. Nekünk azt kell keresnünk, hogy ez a kettő hogyan tudja egymást támogatni.

Mit is jelent, amit ebben a kis könyvben „létrának” nevezünk? Azt, ahogyan nekünk ebben a történetben jelen kell lennünk azért, hogy az anyagi és szellemi világnak a kiengesztelődött egysége előre tudjon haladni.

Ennek az egységnek és ennek a haladásnak mi részei vagyunk. Fontos az egész fenntarthatósági problémát ebben a sokkal tágabb összefüggésben nézni. Fontos meglátni, hogy itt nem pusztán környezetvédelemről és hitről van szó, hanem nagyon átfogóan a szellemi és testi valóságok kapcsolatáról. E kapcsolat nagyon fontos megnyilvánulása ahogyan a környezetünkkel, az anyagi világgal bánunk.  Ez nem pusztán a hulladékkezelést jelenti, hanem azt is, mi a kapcsolatom énnekem személyesen a saját testemmel, a többi ember fizikai valóságával, és ez hogyan hat vissza az én lelki utamra, szellemi fejlődésemre. Más szóval: az emberképről is beszélünk.

Ki az ember? #

Isten teremtménye

Tág értelmezésből érdemes elindulnunk, hiszen hívő ember számára az emberkép az Istenképből vezethető le. Az emberképről azt tudjuk, – mert hitünknek egyik alapeleme -, hogy az ember sajátja egy összefonódott, összetett valóság, amit testnek és léleknek hívunk. (egyesek szerint test, lélek és szellem.) Amikor tisztázni igyekszünk, hogy mit jelent számunkra embernek lenni, mit jelent pontosabban az, hogy Isten teremtményei vagyunk, akkor mindig az Isten teremtő és megváltó művének részeként kell tekintenünk önmagunkra.  Nem választható el az Isten szeretetétől, Isten meghívásától, hogy meghatározzuk, hogy mi az ember.

Hogyan kell az embernek élnie? #

teológia, antropológia, etika

Amint tisztulni kezd bennünk, mi is valójában az Isten teremtette ember, úgy fogalmazódik meg egyre erősebben a kérdés, hogy mit kell az embernek tennie, hogyan kell élnie. Ez pedig már az etika felségterülete, ami természetesen szorosan összekapcsolódik az imént tisztázni kívánt emberképpel. Mi következik ebből az emberképből és Istenképből? Mit is kell akkor tennem? – Erre ad választ az erkölcs, ami egyfajta iránymutatás. Tehát a három nagy kérdéshez:

• ki az Isten,
• ki az ember, és
• mit kell az embernek tennie,

a Szentírás és az egyházi tanítóhivatal nagyon fontos támpontokat ad a

• teológia,
• antropológia és
• etika tudományágain.

Ezek egymásra épülve adják azt az alapot, amiből levezethetjük, mi is pontosan a dolgunk a teremtésvédelemnek vagy átfogó ökológiai szemléletnek nevezett területen. Azért keressük jelen felületen is e szemlélet alapján a válaszokat, mert sok csapdába futhatunk bele, ha csak a felszínen érzékelhető problémákra igyekszünk megoldást találni.

Evezz a mélyre (Lk 5, 4)

Ferenc pápa meghívása a Laudato si’-ben – akár a legutóbbi szociális enciklikában is – arra szólít fel, hogy ássunk a probléma, a dolgok mélyére, és ott tisztázzuk, hol csúszott el az emberkép vagy az Istenkép, és az abból fakadó erkölcsi meglátások, irányelvek.  Akkor fogunk tudni konkrétabb, hétköznapi vagy akár nagy döntéseket érintő témákban jó válaszokat adni, ha előtte a mélyére mentünk és ott teszünk rendet. Ebből aztán sokszor egyértelműen adódnak a válaszok., és közben kiderül: a gond sokkal mélyebben kezdődik, mint hogy technikailag, technológiailag valami vita vagy megoldhatatlan probléma lenne. A gond valójában nem valamely technológiai, technikai vita, hanem az emberi szívekben gyökerezik, és egyben ott adódik a lehetőség is: a megtérés.

Megtérés

A megtérés a gondolataink, érzéseink, hozzáállásunk, elköteleződésünk megváltozásával alakul ki. Szemléletünk azáltal tér jó irányba, ha vissza tudjuk fordítani a figyelmünket az Isten szeretete irányába, Ő pedig szépen át tudja formálni kapcsolatunkat egész környezetünkkel és a testi valósággal is.

Világkép #

Az Istenkép és az emberkép természetes kiegészítője a világkép, mely nagyon erősen támaszkodik arra, milyennek látjuk önmagunkat és milyennek látjuk Istent. Ha emberképünk valóban Isten szeretet-tervéből fakad, akkor a világot Isten szeretete jelének és egyben konkrét megvalósulásának éljük meg.  Rácsodálkozhatunk, fölfedezhetjük az Ő szeretetét a teremtett világ szépségében, illetve a magunk teremtett valóságában is ebből a világból élhetünk, ez a világ biztosítja táplálékunkat, életben tart és növekedésünket, gazdagodásunkat szolgálja.

Teremtés könyve

A Teremtés Könyve első és második fejezetében ott vannak a legfontosabb alapok.

Gyönyörű és egyúttal szimbolikus történet. Ebben az esetben a szimbólum nem azt jelenti, hogy meséről van szó, hanem azt, hogy a valóságnak az ember számára befogadható narratívát ad. A Szentírás, így a Teremtés könyve sem természettudományos mű. Olyan lelki és sugalmazott írás, ami egy adott nyelvezeten elmeséli, kifejti, hogy a világ Isten szeretetének a jele. Ilyen értelemben a világ is a kinyilatkoztatás része, nemcsak a leírt bibliai szó az, hanem a megtapasztalható külső valóság is.

Kinyilatkoztatás

A tényleges, szóban elhangzott kinyilatkoztatás segít értelmeznünk azt a csodát, amit a világban kaptunk. Nyilván létezik természettudományos megközelítés is, ami a teremtett világnak pusztán a vizsgálatából is nagyon sok mindent leszűrhet, de a teremtett világ igazi értelmét és célját a kinyilatkoztatott szó segítségével ismerhetjük meg. Ebben arról van szó, hogy a teremtett világ az Isten alkotása és ajándéka, amelyet egy folyamat által teremtett és teremt a mai napig. Ő az, akié ez a teremtett világ, ő az Ura és Istene ennek a teremtésnek, és az Ő akarata, hogy mindez létrejöjjön, kibontakozzék, és egyre inkább a több élet felé fejlődjék.

Isten látta, hogy ez jó. (Ter 1, 10)

Ebben a nagyívű történetben nagyon fontos, hogy mindaz, amit Isten létrehoz, jó. Isten saját jóságából, szépségéből és gazdagságából merít, amikor ezeket létrehozza, és mindaz amit alkot, jó. Olyannyira, hogy amikor a teremtés története lezárul, akkor Isten rátekint mindenre és azt mondja, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Nemcsak jó, hanem nagyon jó. Egy másik értelmezésben a héber szöveg alapján szokták szépnek is fordítani: nagyon szép, amit alkotott. Ezek a fogalmak a tob héber szóban sokkal összetettebben összefonódnak, mint a mi nyugati nyelveinken. Nemcsak egyfajta jóságról van szó, hanem arról a szépségről, mely az élet teljességét magába foglalja.

Teremtsünk embert képmásunkra… (Ter 1, 26)

A teremtési folyamat részeként, egyfajta csúcsaként jelenik meg maga az ember. Az ember is az Istentől függő létező, a természet része, a teremtett világ része. Ugyanúgy, sőt magasabb fokon fejezi ki Istennek a jóságát, szépségét, életteliségét, és ezzel együtt még magasabb fokon kapja a meghívást arra, hogy fejlődjék, növekedjék, és alakuljon, hiszen Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette. Ennek bibliai ténynek az értelmezése fontos alapul szolgál későbbi teremtésvédő lépéseinkhez.

„Az ember Isten képmására teremtetett” azt jelenti, hogy létezésünk alapja valamilyen módon nagyon összefügg az Istennel. A nagy egyházatyák értelmezésében például a szabad akarat, amit az ember kapott, különleges isteni ajándék, amivel csak az Isten rendelkezik, és azok a teremtmények, amelyeknek ő megadja. Nem minden létező rendelkezik szabad akarattal! Nem minden létező rendelkezik olyan intelligenciával, mint az ember, és emiatt az ember rendelkezik erkölcsi valósággal a teremtett anyagi világon belül. Az ember „Isten képmása” – léte azt jelenti, hogy a mi méltóságunknak része

• szabadságunk,
• szabad akaratunk,
• értelmünk,
• emlékezetünk.

Mindez a jó és a rossz közötti választás lehetőségében nyilvánul meg.

 

… magunkhoz hasonlóvá (Ter 1, 26)

Miben áll a hasonlatosság?

A hasonlatosság: meghívás.

Képmásiságunk, amely Isten teremtő akaratából adott, nagyon fontos alapja az emberképünknek – de mi döntünk arról, mit kezdünk vele. → Ha szívesen elmélkedsz erről az etikai döntésről néhány kérdés segítségével, kattints ide!

Isten, aki minden létező alkotója és ura, amint az embernek ezt a méltóságot ajándékozza, egyúttal azt a meghívást is adja, hogy növekedjék, alakuljon minél inkább Isten hasonlatosságára. Konkrét feladatot is ad neki, ennek megfogalmazása a Szentírás első könyvének első két fejezetében található:

„Isten megáldotta őket és így szólt hozzájuk, az emberhez: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a Földet és vonjátok uralmatok alá, uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a Földön mozog”. (Ter 1, 28)

…vonjátok uralmatok alá (Ter 1, 28)

Nagyon fontos, hogy helyesen értelmezzük az idézett mondatokat.  Az embernek az Isten gondviselő szeretetét kell gyakorolnia a teremtett világban. Ő az, akit Isten odarendel, hogy növekedjék az életben, növekedjék a közösségben, és vonja uralma alá. Utóbbi az igazán érzékeny kérdés, és nagyon fontos, hogy jól értsük. Az „uralom” szó értelmezéséből nagyon sok baj, de nagyon sok áldás is született már, feladatunk pedig elérni, hogy áldásból szülessen minél több a továbbiakban is.

Mit jelent valójában az „uralom”? Hogyan gondoskodjék, hogyan legyen gazdája az ember az egész teremtésnek? Erre az értelmezési kérdésre nincs pontokba szedett válasz, nincs munkaköri leírás, a Szentírást értőn olvasva azonban annak nyelvezetéből tudunk következtetni, mit ért „uralom” alatt a Szent szerző – és végsősoron Isten -, amikor elénk tárja meghívását.

A megértéshez további segítséget ad a második fejezetben levő folytatás:

„Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.” (Ter 2, 15)

Tehát az embert belehelyezi az Éden kertjébe, abba a létező valóságba, ami Isten teremtménye és jó. Az ember a nagy kertnek, a nagy valóságnak, a természetnek, más néven teremtett világnak a részeként kap feladatot: művelje és őrizze felelősséggel Isten alkotását.

…művelje és őrizze (Ter 2, 15)

Mind a két szó nagyon fontos! Mert ez az igazi uralom, amire pár mondattal korábban Isten meghívást adott! Művelje és őrizze – ez jelenti az igazi gondoskodást, igazi küldetést az ember számára.

Művelje, azaz olyan mértékben és úgy nyúljon hozzá ahhoz a természethez, amelynek saját maga is része, hogy az formálódjék, alakuljon, alkalmas legyen az élet szolgálatára:

• a szépséget,
• a jóságot,
• a jó értelemben vett gazdagságot.

Őrizze is: vannak tehát olyan kincsek is a természetben, amiket meg kell óvnunk.

Például: a mezőgazdaságnak fontos eleme, hogy megműveljük a földet, de tág értelemben akár egy város is olyan művi környezet, aminek megalkotásához az ember erősen belenyúlt a természetbe és alakítja azt.

A természetvédelmi területeken, vagy a hatalmas óceáni területeken, vagy az őserdőben viszont a feladatunk nem az, hogy ott termelő bázist hozzunk létre, hanem éppen ellenkezőleg, megőrizzük, óvjuk azoktól a külső hatásoktól, amik veszélyeztetnék őket küldetésük betöltésében: adjanak otthont sokféle élőlénynek, és termeljék az életadó oxigént.

 

 

A teremtett dolgoknak nem csak az adja értéküket, hogy konkrét fizikai, anyagi vagy akármilyen hasznot hajtanak nekünk, hanem önmagukban is értékesek, nekünk pedig az a feladatunk, hogy ezt az értéket megőrizzük.