A mai kor problémái a Laudato ‘si első fejezete alapján, majd beszélgetés.

A Laudato si’-animátorképzéshez kapcsolódóan szerveztünk egy eseményt, mely két részből állt: az első, bevezető és ráhangoló részt P. B. rendezte, aki szintén résztvett a képzésen. Az én részem az utána következő beszélgetés volt. Így két programból összeálló egész délutános alkalom kerekedett ki.

A projekt alapvető célja a problémára való figyelmfelhívás, a mai helyzet felmérése és annak vállalása személyes szinten is. Ennek alapot a Laudato ‘si első fejezete adott. Ez alapján beszélgettünk a témáról, ki mit gondol és mit tenne.

A beszélgetés 18-24 éveseknek szerveztem, akik vagy már egyetemisták vagy következő félévben kezdik az egyetemet. Úgy gondoltam, hogy ez a korosztály már tudja és érzi a környezetszennyezésből származó problémákat, így az ismertetés után megfelelő beszélgetés alakulhat ki. Rengeteg vélemény volt, mindenki érezte a változást, ezért sok megoldás is felmerült, amik a mi szintünkön is megvalósíthatók.

 

Updated on 2023.10.13.
Mennyire tetszett a tartalom?
Megszakítás