Óvni és nem kizsákmányolni

Előadást, egyfajta interaktív, tematikus beszélgetést tartottam.

Munkatársak és keresztény körökből páran összefogtunk, és együtt elmentünk a csíksomlyói búcsúba. Készültem egy óravázlattal és előre megbeszéltük, hogy majd ezen a hétvégén az én előadásomat is beleépítjük a közös programunkba. Búcsú után, amikor visszaértünk a szállásra összegyűltünk egy szobában és megtartottam az előadást. A szentmisén több értékes gondolat elhangzott, amiből egy mondatot kiemeltem, és ezzel kezdtem az előadást: „óvni és nem kizsákmányolni”. A teremtésvédelemről, a Laodato si’-ről tartottam ismertetőt, amiről még voltak, akik nem hallottak. Mondtam pár fogalmat, és aki tudta, az körbeírta, továbbá én is kiegészítettem, hozzászóltam. Ilyen fogalmak voltak többek között, mint az ökológiai lábnyom, üvegházhatás, elidegenedés a természettől, +1,5 °C, komposztálás, zero waste…

Ezt követően érzékenyítés céljából az előállított hulladékkal kapcsolatban egy kvízt készítettem. Meg kellett tippelni a világon termelt éves hulladékmennyiséget, ebből mennyit hasznosítanak újra, és kellett mondaniuk öt országot, akik a legtöbb hulladékot állítják elő.

Ezután mindenki húzott egy cetlit, és az volt a kérdés, hogy a lapon lévő témában ki hogyan tud tudatosabb lenni (mi az amit tesz, és még mit tehetne). A következő témákat írtam a cetlikre és a következőket említették a résztvevők:

1. Közlekedés – Ádám vonattal jár a munkába, és amikor tudja, a tömegközlekedést választja.
2. Utazás, nyaralás – Petra kikapcsolódásként kirándulni megy. Amin változtatna, hogy egyes kirándulóhelyeken, például erdő közepén megszűntetné a szemetesládákat, mondván, hogy aki odáig el tudta cipelni a teli pet palackot, az az erdőből hazafelé az üres palackot haza is tudja vinni.
3. Non-food termékek – Anett a vásárlásnál előnyben részíti azokat a termékeket, amik újrahasznosított anyagból készülnek. Továbbá elhangzott, hogy a kisgyerekeknek a műanyagból készített játék helyett fából készült játékot vesznek inkább. A társaságból Vera saját készítésű, magyar népi motívumos ékszereket is gyárt, amit mi (résztvevő) lányok is hordunk az ő kollekciójából.
4. Étkezés – Nóri, ha teheti, hazai terméket vásárol, valamint van egy konyhakertje, ahonnan van saját termesztésű zöldsége és gyümölcse. Ezeket fogyasztja.
5. Élelmiszervásárlás – Tündinek is van saját konyhakertje. Szokott járni a helyi piacra, ahova a saját gyártású tüll tasakját viszi, így nem használ nejlon zacskót. Nem szokott feldolgozott élelmiszert venni. Mielőtt megy vásárolni, azelőtt ír egy bevásárló listát, és csak azokat veszi, amire otthon tényleg szükségük van. Mindent megpróbál maga készíteni otthon, például vegetát saját termesztésű zöldségekből.
6. Háztartás – Marika len anyagú zsákban tartja a gyümölcsöket, zöldségeket. Mosás után len anyagú konyharuhával törölgeti meg azokat. Ehhez sem, és máshoz sem használ papírtörlőt, mert azzal csak plusz szemetet termelne. Takarításhoz leginkább ecetet használ. Öblítőt egyáltalán nem használ.
7. Kozmetika, tisztálkodás – Vera csak azt veszi meg amire szüksége van. A kifogyott tégelyeket újrahasznosítja. Arcápoláshoz nem vesz termékeket, amivel szemetet termel, és ezeknek az előállítása is sok energiát vesz igénybe. Gőzölés és hideg víz szerinte a legjobb arctisztító, nem kell különféle terméket venni, amiket a reklámokban hirdetnek. Továbbá elhangzott a résztvevőktől, hogy valaki tusfürdő helyett szappant használ, más saját készítésű körömvirágot állít elő és használ.
8. Munkahely – Bori irodában dolgozik, ahol figyel az energiának a csak szükséges mértékű felhasználására, például nem égetik feleslegesen a villanyt. A munkahelyén (is) csapvizet iszik. Csak a nagyon szükséges dokumentumokat nyomtatja ki, feleslegesen nem nyomtat.

Eredményként elmondható, hogy a résztvevőknek sikerült addig még nem ismert dolgokat átadnom, többek között megismerkedtek a teremtésvédelem fogalmával és a Laodato si’-vel. Nagyon jól sikerült a saját gyakorlatok megosztása. Mindenki tudott mondani valamit, amit tesz a környezetért, és egymástól nagyon jó dolgokat is tanultunk. Az előadás során, a beszélgetésben mindenki aktívan részt vett és fel is lelkesültek. A végén nem csak én köszöntem meg, hogy meghallgattak, hanem ők is hálásak voltak nekem. Valamint elhangzott egy olyan mondat, hogy ez csapatépítőnek is jó program volt.

Updated on 2023.08.11.
Mennyire tetszett a tartalom?
Megszakítás