8. A „Mit és Miért” kommunikálása és ünneplése

Fontos, hogy adjunk teret a teremtésvédelem tudatos megjelenésének, említésének az eseményen, ha lehetséges (akár egy plakáttal vagy néhány mondattal). Érthetően és egyértelműen hangsúlyozzuk, mit és miért csinálunk, a szervezés és lebonyolítás hogyan járul hozzá a teremtett világ védelméhez. Ezáltal a résztvevőkben tudatosodhat egy-egy jó gyakorlat jelentősége, és legközelebb esetleg már magától értetődően figyelni fognak a teremtésvédő megoldásokra.

Ha a természetbe szervezzük az eseményeinket, kiemelten figyeljünk oda, hogy ne károsítsuk, terheljük a környezetet – szedjük össze a szemetet magunk után, vigyázzunk a növény- és állatvilágra, ne zavarjuk az ott élő élőlényeket aránytalanul, ne alakítsuk át a területet, legyünk körültekintőek tűzgyújtás kapcsán (pl. tűzgyújtási tilalom, a tűz eloltása)!

Ünnepeljük meg, tegyük szóvá, ha teremtéstudatosan sikerült egy-egy rendezvény! Számoljunk be arról, mennyi hulladékot és energiát takarítottunk meg, hogyan sikerült ezt elérni.

A szervező csapattal értékeljük, mi ment könnyen, mi okozott nehézséget, és legközelebb igyekezzünk ügyesebben csinálni!

A teremtéstudatos rendezvények szervezésénél kezdetben biztosan több figyelmet kell fordítani egy-egy rendezvényelemre, mint egy kevésbé tudatos eseménynél. Ugyanakkor gondos tervezéssel, jó munkamegosztással, a közösség bevonásával sikeresen szervezhetünk jó, mégis környezetbarát alkalmakat, a helyes célért végzett közös többletmunka pedig a közösségerősítő szerepe miatt meg is térül.

tilt-shift photography of shoes

Fotó: James Baldwin, Unsplash

További, rendezvényeken hasznos hulladékmentesítési tippeket ITT találsz.

Updated on 2023.11.01.
Mennyire tetszett a tartalom?

Kapcsolódó jó példák:

Jopelda Klimavaltozas

Klímaváltozás

Hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos gyerekeknek tartottam filmvetitést kettő alkalommal a klímaváltozásról, melyek közül az egyik Ferenc pápa, The Letter cimű filmje volt. A gyerekek a film megnézését követően kitöltötték a feladatlapot és elmondták meglátásaikat,

Tovább olvasom »
Jopelda Teremtesvedelmi Keresztut A Tisza Tonal 5

Teremtésvédelmi keresztút a Tisza-tónál

Teremtésvédelmi keresztutat jártunk. A tiszafüredi egyházközség tagjaiból, Plébános úrból, és a KÉSZ tagjaiból állt össze a csapatunk. A 2,5 órás séta alatt egyre jobban kibontakozott, hogy akik eljöttek fontosnak tartják a föld megóvását, az ökológiai

Tovább olvasom »
Megszakítás